Kicsit egyedül érzem magam. Nem mintha nem vennének körül jó barátok, és nem nevettetnének meg.. De akkor is hiányzik valami. Úgy érzem, hogy ugyan minden jó és minden szép, mégis ez a kellemes érzés párosul valami furcsa hiányérzettel. Nem tör le, nem rontja el annyira a kedvem, csupán kicsit zavaró. Aztán rájöttem mi is hiányzik: az Ő szeretete. Egy mosoly, egy ölelés, csak nekem - Tőle. Már ez is bőven elég lenne, hogy egésznek érezzem a saját kis lökött világomat. Tudom, nevetségesen álmodozó vagyok és olyan dolgokban reménykedek, amik elérhetetlenek. De ha Ő nem is, legalább ez az álom, ez a vágyakozás az enyém !

Lehet, hogy most kicsit új lesz nektek, hogy másfajta bloggal jelentkezem, de többé nem lehetek sablonos. Az nem én lennék. Én nem olyanfajta blogger vagyok, hogy leírom mi történt egy nap, és teszek fel 9 féle grafikát... Talán eddig ezért is voltam blogspotos. Ott leírhattam bármit anélkül, hogy elvárták volna tőlem a színvonalas kinézetet, és tartalmat. Csak magamat adtam. Itt tudtam, hogy más lesz, de mivel szeretek új dolgokat kipróbálni, így talán sikerül félretennem a gportal-os világhoz fűzött negatív véleményemet. Persze itt sokkal szebb weblapot lehet alkotni, de mindennek meg van a hátránya. Több mindent várnak el az emberek. Senkit nem hibáztatok, de tényleg. Ez tény. Többé nem leszek frusztrált, és sablonos, még ha ettől kevesebb is lesz a látogatottság. 
Tegnap megnéztem a Ház a tónál c. filmet. Elég nagy hatást gyakorolt rám, még sírtam is rajta, pedig nem vagyok az a típus. Elgondolkodtatott pár dologgal kapcsolatban. Megéri várni a szerelemért? Persze, hogy meg, de ha már több hónapja csak vársz és vársz kicsit idegesítő, nemde? Velem teljesen ez van. Talán beavatlak majd egyszer titeket is részletesen ebbe a történetbe, de úgy érzem nincs ennek most itt az ideje. Később. Amikor már visszajáró olvasók lesznek itt. Akiket tényleg érdeklek. Röviden azért ismertetem veletek is, nem leszek önző. Van egy srác akivel úgy kerüljük egymást, mint macska a forró kását. Érzem, bár nagyon rég láttam őt. Több, mint másfél hónapja nem beszéltem, nem láttam. Azt a világot feladtam. Sokszor nagyon hiányzik, de tudom, hogy nekem így jobb. Mikor még oda tartoztam -tavaly-, járni kezdtünk azzal a fiúval. Másfél hónapig voltunk együtt. Azt most nem mondom el miért mentünk szét, idővel képes leszek, érzem. Szerettem őt, és, mint kiderül ő is nehezen tudott túllépni rajtam. Egész nyáron kerestem a kalandokat, hogy elfelejtsem, de nem sikerült. Egyik pasi rosszabb volt, mint a másik. Még jobban tönkretettek. Érzelmi roncs voltam augusztus végén. Szeptember elején egy véletlen folytán találkoztunk, és beszéltünk vagy két mondatot. Teljes reményt adott, ezért elhatároztam újra annak a világnak a része leszek. Csak egy nyár maradt ki. Kockázatokat kellett vállalnom. Bevállaltam. A kapcsolatom anyával majdnem teljesen kárba veszett emiatt az elhatározásom miatt.  Járni kezdtem egy ottani helyes sráccal, hogy a közelébe legyek. Teljesen bevált. A srácot ugyan nem szerettem, csak, mint barát, de egész idők alatt Vele lehettem, ugyanis ők nagyon jóba voltak, mostanra már nem annyira, a pontos okát nem tudom. Nekem nem kellett ennél több. Aztán muszáj volt a sráccal szakítanom, mert kezdett irántam érezni valamit, és nem akartam más érzéseivel játszani tovább. Nem szép dolog, így végleg felhagytam azzal a társasággal. Vele is. Tudom, ha ennyire hiányzik miért nem keresem? Mert várom, hogy ő keressen. Ez teljesen abszurd, ugyanis ő nem fog. Ez nem valami mese, ez a valóság.  Mostanába nagyon sokat álmodok vele. Jel lenne? A tudatalatti? Én erre nem vagyok felkészülve. Úgy elsétálni mellette, mintha nem is érdekelne. A hideg is kiráz. Ilyenkor karácsonykor meg amúgy is jobban előjönnek az érzések, hisz a karácsony is csak akkor szép, ha azzal töltöd, akivel a legjobban szeretnéd. That's all.